Börtönbe menekült háklis anyja elől egy nápolyi férfi
A házi őrizetből börtönbe menekült anyja szüntelen zsörtölődése elől egy 21 éves tolvaj Olaszországban.
A házi őrizetből börtönbe menekült anyja szüntelen zsörtölődése elől egy 21 éves tolvaj Olaszországban.
Bizalmat szavazott az olasz parlament a válságos börtönhelyzet kezelését szolgáló törvénynek, amelynek értelmében a nem súlyos bűncselekményekért elítéltek a büntetésük utolsó másfél évét házi őrizetben tölthetik le.
Az MTI keddi információival ellentétben a Budapesti Központi Kerületi Bíróság meghosszabbította Csatáry László házi őrizetét.
Az MTI értesülése szerint a bíróság nem hosszabbította meg a háborús bűntettel gyanúsított Csatáry László házi őrizetét, s a kényszerintézkedés 30 napja a múlt hét végén lejárt. Az információt eddig hivatalosan nem erősítették meg.
Házi őrizetbe helyezte a háborús bűntettel gyanúsított Csatáry Lászlót szerdán a Budai Központi Kerületi Bíróság.
Lakhelyelhagyási tilalomra enyhítette a Fővárosi Ítélőtábla Földesi-Szabó Lászlónak, a titkosszolgálati hátterű Egymásért alapítvány volt vezetőjének házi őrizetét - írta a Magyar Nemzet.
Előzetes letartóztatásból házi őrizetbe helyezte a Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfői jogerős végzésével V. Istvánt - tette közzé a bíróság a honlapján. Az MTI úgy tudja: a férfi a rendőrtiszteket is érintő korrupciógyanús nyomozás egyik gyanúsítottja és V. László alkalmazottja.
A Nyíregyházi Törvényszék pénteken meghozott, jogerős határozatával megszüntette előzetes letartóztatását és elrendelte házi őrizetét a hűtlen kezeléssel gyanúsított Egészségügyi Holding (EH) Zrt. volt vezérigazgatójának - közölte a bíróság elnökhelyettese, szóvivője
Oroszországban házi őrizetbe vették a Malév egykori igazgatósági elnökét pénteken, akit kedden 5 millió rubel óvadék ellenében ideiglenesen szabadlábra helyeznek - számolt be hétfőn az ITAR-TASZSZ.
Harminc napra házi őrizetbe került a BorsodOnline szerint Lippai Ákos, a Diósgyőr labdarúgója, akit kedden állítottak elő és vettek őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai.
Házi őrizetben marad Geréb Ágnes - közölte a Fővárosi Törvényszék szerdán. A szülész-nőgyógyászt a Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség hétfőn újabb ügyekben vádolta meg, korábban pedig jogerősen két év letöltendő fogházra ítélte négy otthonszüléses esete miatt a Fővárosi Ítélőtábla. Geréb Ágnest a tiltás ellenére folytatta szülész-nőgyógyászi tevékenységét.
Egy firenzei bíróság keddi döntése értelmében nem szüntetik meg Francesco Schettino, a január 13-án szerencsétlenül járt Costa Concordia óceánjáró kapitányának házi őrizetét.
A Szegedi Nyomozó ügyészség kezdeményezésére április 26-ig meghosszabbította a Kecskeméti Városi Bíróság nyomozási bírója pénteken annak a szegedi bírónak a házi őrizetét, akit a többi között több rendbeli vesztegetés, hivatali visszaélés, valamint okirat-hamisítás bűntettével gyanúsítanak - közölte Sárközy Szabolcs, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság szóvivője.
Megszüntette az előzetes letartóztatását a bíróság pénteken annak a dunakeszi tanárnak, akit gyerekek megrontásával vádolnak. Elrendelték a férfi házi őrizetét, 9 hónappal az őrizetbe vétele után.
Tovább enyhítette a terrorcselekménnyel vádolt Budaházy György elleni kényszerintézkedést Fővárosi Törvényszék; a pénteki végzés szerint Budaházy György minden nap két órára elhagyhatja otthonát.
Házi őrizetbe helyezték a bíróság utasítására kedd este azt az olasz kapitányt, aki pénteken zátonyra futott a Costa Concordia óceánjáró luxushajóval - közölte az ügyvédje.
A Fővárosi Bíróság csütörtöki végzésében megszüntette Tasnádi Péter előzetes letartóztatását, és helyette házi őrizetet rendelt el.
Ismét meghosszabbította Geréb Ágnes házi őrizetét a Fővárosi Bíróság (FB), mert álláspontja szerint a szülész-nőgyógyász esetében továbbra is fennáll a bűnismétlés veszélye.
Kedden engedték ki az előzetes letartóztatásából Csábi Bettinát. A korábbi bokszbajnok most házi őrizetben van, így bármikor a nyomozók rendelkezésére állhat - írja a baon.hu.
Kiengedték kedden az előzetes letartóztatásból a korábbi bokszbajnok, Csábi Bettinát, helyette házi őrizetet rendeltek el.